Vízpart. Lassú, simogató hullámok, a víz mosolyog rád. Hallod a felszíni víz csalogató locsogását. Leveszed a cipőd, ledobod az inged, forró homokban lépkedsz. Óvatosan belelógatod a nagylábujjad hegyét a vízbe, langyos, nincs mitől félni. Belegázolsz, sétálsz, csak lassan mélyül. Csapkodod a vizet, pocsolsz.

Hirtelen megváltozik valami, a víz nem tűnik mélynek mégis haragos kék, morajló, éles sziklapermek tűnnek fel, amik eddig nem látszottak. Már vacogsz, lilul a szád is.

Valamit megéreztél abból ami a felszín alatt zajlik. Nem sejted, hogy az, ami megrémített, semmi ahhoz képest, ami a mélyben leselkedik rád: torz, vérszomjas, sose látott lények, időnként fortyogva feltörő hőforrások, s ki tudja még mi.

Úszol még a sziklák felé, remélve, hogy az egyikre kimászol, melegedsz kicsit a napon, majd mész tovább. Egyre jobban fázol, a lábad is begörcsöl. Feladod, elindulsz visszafelé.

A parthoz közeledve, megint minden egyre barátságosabb. Szíved már nem kalapál. A lábad is lassan leér. A félelmet feledteti a színes kavalkád: itt napfürdőzik egy szál tangában, az összes műanyag játék....