Nem sok változott tavaly óta, (bár ha jobban belegondolok idén a szokásoshoz képest is nagyobb volt a rövid időközönként bekövetkező, szemléleti változás) (jó, ez meg megint ellentét)
Most is ugyanúgy az állatszervezettannal szívok, mindent az utolsó pillanatra hagyok és reménykedek, bízom a csillagzatomban, kicsinálom magam feleslegesen ésatöbbi ésatöbbi.
(De egyébként is, mint már megjegyzést is tettek rá, akkor írok, mikor szarakodás van. Ilyenkor általában ugyanazok a gondok, és csak a rossz dolgok jutnak eszembe. Azért vegyítek pár pozitívat is bele)
Pár ember jött, pár ment, de a legfontosabbak ugyanazok, nagyjából.
Dórikám szerelmes, emiatt ritkábban látom. De boldog, nyitottabb, magabiztosabb lett, én meg mintha egy mérlegre lennénk köte, egyre lejjeb csúszok, hogy a két serpenyő egálban legyen.
Kedvenc szobatársam kiköltözött albérletbe, ezzel veszítettem egy jó kontrollt és a jó kis entellektüell beszélgetéseket.
Hetero élettársam, (aki igazából nem is az, de nagyon tetszett ez a szókapcsolat) ráébresztett, hogy tökre szeretem a verbális kedveskedést, pedig én azt hittem nem vagyok a tündérbogyókázó, de kiderült hogy mégis :D Mondjuk a kapcsolat nem zökkenőmentes, sztem hasonló személyiségek találkozásának szokásos gondjai, de talán most már úgy érezzük van értelme kicsit erőszakolgatni, terelgetni a dolgot a működés felé. :)
A bioszt süllyedő hajónak érzem. Astrid után Sziporka is úgy döntött "elég volt ebből az "elméleti faszverésből", valahol igazuk van valószínűleg és irigylem, hogy sikerült döntést hozniuk. Bízom benne és hiszem, most már az igazán saját útjukra lelnek.
Én meg továbbra sem tudok a dolgok végére pontot tenni, valós célt kitűzni és beleadni mindent. Rájöttem viszont, hogy miért nem. Ha lenne célom, és tényleg akarnám és megtennék a tőlem telhetőt, de nem jönne össze és kiderülne nem vagyok elég, én abból nem tudnék felállni. Nem az a típus vagyok aki az xedik kiütés után felkel és csinálja tovább, vagy esetleg már az első pár után rájön, hogy mást kéne csinálni, nem. Ész nélkül megyek előre és önszivatásból gyurmára veretem a fejem.
És egyébként is, ha nagy nehezen döntök valami mellett, akkor richtig megszívom, mert megteremtődnek azok a körülmények amik az elvetett úton felvonják a sorompót.
Így egyenlőre(és továbbra is) pacsolok a langyos húgyban, kavarom a viharokat és háborúsdit játszom a gumikacsákkal.
Még mindig imádok ködös szóvirágokban fogalmazni, és utálom, hogy nem értenek meg, mégha direkt is csavargatom a mondanivalóm úgy, hogy érthetetlen(ésértelmetlen) legyen. Továbbra is túl sok kötőszót használok, és nem feltétlenül a bazdmeget.
Többre értékelem az otthoni csendes perceket, a családomat. (ők valszeg engem kevésbé)
A nyári mélyponton mindenesetre túl vagyok, a rémálmok is ritkábbak. Bár az izoláció rányomta a bélyegét a kapcsolataimra.
A bagó kicsit kevesebb, talán, mert megint nem beszélek Hgvel. A kezem se sárgul már, bár lehet azt a Drum okozta, arról meg költségvetési okokról le kellett mondanom.
Ugyanannyit káromkodom, picit lehet kevesebbet. A büfögésről meg leszoktam, sulcolás azért még néha van :)
Még jobban utálom az embereket, persze csak úgy ánblokk nézve, de az utálat valszeg azért van, mert valójában szeretetem őket, de nem bírom tartani a szélsőséges altruizmust.
Ja rájöttem, hogy alkoholos befolyás alatt bunkó vagyok - illetve nem az általános bunkóság ami abból fakad, hogy nem tudom mit, mikor, hol kivel szemben lehet - hanem az udvariasság hiánya, elvek be nem tartása (jó nincsenek is nagyon), női létem előnyeinek kihasználása.
Próbálgatnám, tesztelgetném magam és az embereket, csak lusta vagyok hozzá. De azért szeretném kihúzni a seggem a fejemből, és jobban érdeklődni mások iránt. Aminek mondjuk szerintem nincs értelme, de lehet, jó móka.
Már máshogy állok a szerelemhez, lassan elhiszem, hogy az ember többször is lehet szerelemes. Bár továbbra sem értek semmit és senkit.
Még mindig nem jutottam túl azon a kissé gyerekes fázison, hogy addig kell valaki, amíg esélytelen. Amint definiálni kell valamit vagy már a másik kapar értem, nem kell, illetve inkább elbizonytalanodom és menekülök a fenében.
Az emberi kapcsolatokból is azt szűröm le mostanában, hogy elbeszélünk s elszeretünk egymás mellett.
Most már csak röhögök az átlátszó és kevésbé átlátszó bókokon és lassan azon gondolkodom sorszámautomatát szerelek magamra :D
Hgvel boncolgattuk a férfiak és nők eltérő hozzáállását, kicsit más fényben látom a dolgokat. Meg rájöttünk arra is, hogy a férfi-női barátságokat nagyon megrontják a "mi len ha-k"
Erősebb lettem, megy már a fekvőtámasz vállszélességű támasszal, test alá hajló könyökkel, kockásodik a hasam is, persze kényelmes kispárna takarja el :D Hát igen a falmászás jó volt :) Csak valahogy reggel 8kor nem tudom legyőzni magam, még ha legalább a napi dühöm adnám ki edzésen, talán... Le is szoktam róla, de visszatérek, egyszer...
Valamint lenyugodtam, a régi kamaszkori lázadozás már tavaly se volt meg, de mostanában úgy érzem magam, mint a lassan hömpölygő víz.
Nincs már az gimi utáni, "ó ha ezt a bulit kihagyom, lemaradok valamiről", ennek örülök. Mintha nem is a 20adik évemtől köszönnék maholnap, hanem már 5-6-ik évtizedtől. Kötögetni kéne, kertészkedni, unokázni.
Na jó talán nem, de valami kapuzárási pánik-szerű, mindenesetre egyre jobban elhatalmasodik rajtam, csak tudnám mire fel. De legalább vagyok annyira jófej, hogy másokat nem vonok bele :)
Meg egyre jobban érzem, hogy nem fognak tudni közös nevezőre jutni a bennem megbúvó, tök más habitású kisördögök (központban és társasan/magányos farkasosan, stabil kapcsolat/utálom ha lekötve érzem magam, kutató/családanya, ezer fokon égni/elbújni a sarokba, gyökértelenül, kötöttség nélkül a világban/biztos, meleg otthonban)
Továbbra sem tudom milyen szakirányra szeretnék menni majd egyszer, ha a drága BScvel végzek. (megőrülök attól, hogy döntenem kell, mert dönteni valami mellett, számomra egyet jelent a másik teljes elvetésével, ezen a gondolkodáson érzem, változtatnom kell) De legújabb terveim közt szerepel az oktatás felsőbb szervezésében részt venni.
Találtam egy zugot, ami olyan, mint amilyet én szeretnék, étel-italtöltő hely, olvasózug ésatöbbi egyben.
A gitárommal is megváltozott a viszonyunk, néha a botfülem ellenére is be tudom hangolni, (kivéve mikor azt hiszem, hogy egymáshoz hangolás nélkül megy a dolog: csak simán hallásra a húrokat csupaszon... na ezután meg kell kérni valakit, hogy hozza rendbe). Sűrűbben is találkozunk :D.
Írtam egy kis rövid felvezető dallamot, már csak ritmust és akkordokat kéne kitalálni hozzá, meg alkoholmámorban írni egy jó szöveget, tehát az oroszlánrészén túl vagyok :p
Lehet meglepem a drágát új húrokkal. De az is, hogy megcsalom egy 60as évekbeli fémhúros, keskenyebb nyakú Axával, ha rendbe tudom hozni/hozatni. (ribanc)
Kezdem érezni mikor kell befogni a számat, no meg, hogy mi az amire semmi szükségem és hagyni kell vérbe, nem erőltetni. (ritkán)
Az idei év tanulsága (számomra), amiről eszembe jutott, írok kicsit (pedig úgy gondoltam, addig nem lesz új poszt míg a legutóbbi novellaötletemnek tisztességes formát nem adok):
Nem akarok már megváltani mindenkit, na jó senkit magamon kívűl,
(rájöttem az embereknek az nem jó és nem is akarják és nálam is csak egy hülye kényszer)
és nem is várok arra megváltsanak (nem jó az nekem, és nem is lehetséges). (azaz visszadugom a seggembe kobakom, csak kicsit más szempontból)
Az ideihez hasonlóan boldog, vagy még boldogabb (a megfelelő aláhúzandó)
új évet kívánok
(magamnak és annak az egykét olvasónak, akinek semmi jobb dolga és idetévedt :D)
