Ma ilyen nosztalgiázós napom volt.
Két óra közti szünet, kávé és cigi az épület előtt, ismerős alak, némi fáziskéséssel megnéztem jobban, álltunk és néztünk egymásra, talán Ő hamarabb kapcsolt, a jópár év utáni viszontlátás ellenére. Jóérzős mosoly mindkettőnk arcán, bennem úristen felkiáltás... Na ez nagyon érzelgősen hangzik, szal mielőtt bárki valami romantikusra gondolna, a napközis Tanár nénim volt az általánosból :)

Elmélkedés a nagyszülőkről

 Rászoktam arra, hogy hétvégente és késő délutántól kora estig kikapcsolom a telefont, mert kerülöm a konfrontációt. Leginkább a nagyszülők hívásai elől menekülök. Mivel tegnap szülinapom volt, a helyzet még élesebb lett.
Bár az is igaz, hogy a család elér vezetékesen, másoktól leginkább smst kapok, azt meg később is meg tudom nézni...

Bejegyzés a blog címéről

Egy anatómia óra ihletett meg, még tavaly...
Az emlőscsontvázat tanultuk, a példaállat a macska volt.
De a csont, amiről a blog a címét kapta meg van bennünk is.
Pálfia tanár úr, a szakállas, sztk-szemüvegkeretes, messziről morcosnak tűnő kitűnő oktató mondta nagyjából ezt:

  No a kövektező az acromion, magyarul vállcsúcs; tudják, ahova a  

  kedvesük hajtja a fejét.

Ez annyira szép, és annyira abszurd volt, ahogy elhangzott az anat gyakorlóban, hogy azonnal megmaradt a kis lelkemben és később, címet keresgélve emellett döntöttem.

Kedvenc menzai anomáliám

Van egy furcsaság, min szerintem már általánosban sem tudtam túllépni. Mégpedig az, hogy míg a levesek többsége általában langyos, de az a túlfűszerezett, valószínűleg tejföllel behabart, a gyümölcsök tekintetében nem igazán eltalált ízvilágú kotyvalék, melyet gyümölcslevesként ismerünk (hogy a gyümölcs milyen egy hülye szó, jut eszembe) MINDIG minimum meleg.
Mindegy, hogy az első, vagy második ebédszünetben, netalántán órák után megyünk le táplálkozni az sose hűl ki/hagyják kihűlni.
Ezt sosem értettem, azokat meg még kevésbé akik szerették is.

Mert egy műköröm is lehet szép és művészi :)

Megfizethetetlen...

Nem nagyon szoktam képeket, de eeeezzz :D

Tudod, mikor egy idióta dal megy egész nap a fejedben...

És a legszebb az, hogy nem tudom honnan jött, mármint az, ami az én fejemben motoszkált... Ja, meg fütyörésztem is tudattalanul..
Ez még nem lenne gáz, ha nem a "Ha itt lennél velem" című nyálas Republic nótáról lenne szó.
Mentségemre legyen mondva, a legkevésbé égő, "A mesének vége és álmodom, hogy virág nyílik a domboldalon" sort dúdolgattam :D

Röviden, tömören..

"...a szerelmet nem érzi az ember, csinálja.. és ha az akivel vagy nem akarja, akkor csináld olyannal, aki akarja.." (Sírhant művek)

Megint állunk vazze?

Mostanában nem túl szoros a kapcsolatom a vonatozással, bár gyerekkoromban rendeszeren úgy mentünk vidékre. Számoltuk az őzeket és a nyulakat, persze versenyszámoltuk. Hmm.. ha belegondolok, mi (vagy én?) mindenből versenyt űztünk. Valszeg már akkoriban elkezdődött az, hogy nekem mindig és mindehol érvényesülnöm kellett.

Meg inkább egyedül utazom, az egyetlen rossz az, hogy mikor mosdóra megyek mindig aggódok a cuccaimért.

A közelmúltban párszor bejátszottam azt, hogy busz helyett vonattal terveztem a haza, illetve Pestre menetelt. Azon profán okból, hogy a vonatom megáll 3 villamosmegállóra a kolitól, és így mégis csak egyszerűbb mint kétszer átszállni a tömegben...
Jól meg is jártam, első alkalommal vagy egy-másfél órát fagyoskodtam.
Mert, Helga miért is ne akkora tervezné a vonatozást mikora délelőtti felsővezeték szakadás miatt minden kaotikus volt.
Barom voltam, de az egész a makacsságomat tükrözi... Végül mégis busszal mentem :D

Homályosban tapogatózás

Vetettünk P. barátosnémmal kártyát.
Jöttek ki jó dolgok, de ezekről nem beszélek, viszont elraktározom pozitív kis csomagokként a lelkembe és majd ínséges időkben előszedegetem őket
A vége felé lefáradva, elkezdtünk kicsit hülyülni (bocs) és kijött valami,  amivalahogy nagyon jellemző rám: még a fiktív szerelmemmel (ez most nem jelöl senkit) is igen viszontagságos és szerencsétlen a kapcsolatunk, hát igen...