Számvetés

Nem sok változott tavaly óta, (bár ha jobban belegondolok idén a szokásoshoz képest is nagyobb volt a rövid időközönként bekövetkező, szemléleti változás) (jó, ez meg megint ellentét)
Most is ugyanúgy az állatszervezettannal szívok, mindent az utolsó pillanatra hagyok és reménykedek, bízom a csillagzatomban, kicsinálom magam feleslegesen ésatöbbi ésatöbbi.
(De egyébként is, mint már megjegyzést is tettek rá, akkor írok, mikor szarakodás van. Ilyenkor általában ugyanazok a gondok, és csak a rossz dolgok jutnak eszembe. Azért vegyítek pár pozitívat is bele)

Pár ember jött, pár ment, de a legfontosabbak ugyanazok, nagyjából.
Dórikám szerelmes, emiatt ritkábban látom. De boldog, nyitottabb, magabiztosabb lett, én meg mintha egy mérlegre lennénk köte, egyre lejjeb csúszok, hogy a két serpenyő egálban legyen.
Kedvenc szobatársam kiköltözött albérletbe, ezzel veszítettem egy jó kontrollt és a jó kis entellektüell beszélgetéseket.

Hetero élettársam, (aki igazából nem is az, de nagyon tetszett ez a szókapcsolat) ráébresztett, hogy tökre szeretem a verbális kedveskedést, pedig én azt hittem nem vagyok a tündérbogyókázó, de kiderült hogy mégis :D Mondjuk a kapcsolat nem zökkenőmentes, sztem hasonló személyiségek találkozásának szokásos gondjai, de talán most már úgy érezzük van értelme kicsit erőszakolgatni, terelgetni a dolgot a működés felé. :)




A bioszt süllyedő hajónak érzem. Astrid után Sziporka is úgy döntött "elég volt ebből az "elméleti faszverésből", valahol igazuk van valószínűleg és irigylem, hogy sikerült döntést hozniuk. Bízom benne és hiszem, most már az igazán saját útjukra lelnek.




Én meg továbbra sem tudok a dolgok végére pontot tenni, valós célt kitűzni és beleadni mindent. Rájöttem viszont, hogy miért nem. Ha lenne célom, és tényleg akarnám és megtennék a tőlem telhetőt, de nem jönne össze és kiderülne nem vagyok elég, én abból nem tudnék felállni. Nem az a típus vagyok aki az xedik kiütés után felkel és csinálja tovább, vagy esetleg már az első pár után rájön, hogy mást kéne csinálni, nem. Ész nélkül megyek előre és önszivatásból gyurmára veretem a fejem.
És egyébként is, ha nagy nehezen döntök valami mellett, akkor richtig megszívom, mert megteremtődnek azok a körülmények amik az elvetett úton felvonják a sorompót.
Így egyenlőre(és továbbra is) pacsolok a langyos húgyban, kavarom a viharokat és háborúsdit játszom a gumikacsákkal.

Még mindig imádok ködös szóvirágokban fogalmazni, és utálom, hogy nem értenek meg, mégha direkt is csavargatom a mondanivalóm úgy, hogy érthetetlen(ésértelmetlen) legyen. Továbbra is túl sok kötőszót használok, és nem feltétlenül a bazdmeget.

Többre értékelem az otthoni csendes perceket, a családomat. (ők valszeg engem kevésbé)
A nyári mélyponton mindenesetre túl vagyok, a rémálmok is ritkábbak. Bár az izoláció rányomta a bélyegét a kapcsolataimra.
A bagó kicsit kevesebb, talán, mert megint nem beszélek Hgvel. A kezem se sárgul már, bár lehet azt a Drum okozta, arról meg költségvetési okokról le kellett mondanom.
Ugyanannyit káromkodom, picit lehet kevesebbet. A büfögésről meg leszoktam, sulcolás azért még néha van :)

Még jobban utálom az embereket, persze csak úgy ánblokk nézve, de az utálat valszeg azért van, mert valójában szeretetem őket, de nem bírom tartani a szélsőséges altruizmust.
Ja rájöttem, hogy alkoholos befolyás alatt bunkó vagyok - illetve nem az általános bunkóság ami abból fakad, hogy nem tudom mit, mikor, hol kivel szemben lehet - hanem az udvariasság hiánya, elvek be nem tartása (jó nincsenek is nagyon), női létem előnyeinek kihasználása.

Próbálgatnám, tesztelgetném magam és az embereket, csak lusta vagyok hozzá. De azért szeretném kihúzni a seggem a fejemből, és jobban érdeklődni mások iránt. Aminek mondjuk szerintem nincs értelme, de lehet, jó móka.

Már máshogy állok a szerelemhez, lassan elhiszem, hogy az ember többször is lehet szerelemes. Bár továbbra sem értek semmit és senkit.
Még mindig nem jutottam túl azon a kissé gyerekes fázison, hogy addig kell valaki, amíg esélytelen. Amint definiálni kell valamit vagy már a másik kapar értem, nem kell, illetve inkább elbizonytalanodom és menekülök a fenében.
Az emberi kapcsolatokból is azt szűröm le mostanában, hogy elbeszélünk s elszeretünk egymás mellett.
Most már csak röhögök az átlátszó és kevésbé átlátszó bókokon és lassan azon gondolkodom sorszámautomatát szerelek magamra :D
Hgvel boncolgattuk a férfiak és nők eltérő hozzáállását, kicsit más fényben látom a dolgokat. Meg rájöttünk arra is, hogy a férfi-női barátságokat nagyon megrontják a "mi len ha-k"

Erősebb lettem, megy már a fekvőtámasz vállszélességű támasszal, test alá hajló könyökkel, kockásodik a hasam is, persze kényelmes kispárna takarja el :D Hát igen a falmászás jó volt :) Csak valahogy reggel 8kor nem tudom legyőzni magam, még ha legalább a napi dühöm adnám ki edzésen, talán... Le is szoktam róla, de visszatérek, egyszer...

Valamint lenyugodtam, a régi kamaszkori lázadozás már tavaly se volt meg, de mostanában úgy érzem magam, mint a lassan hömpölygő víz.
Nincs már az gimi utáni, "ó ha ezt a bulit kihagyom, lemaradok valamiről", ennek örülök. Mintha nem is a 20adik évemtől köszönnék maholnap, hanem már 5-6-ik évtizedtől. Kötögetni kéne, kertészkedni, unokázni.

Na jó talán nem, de valami kapuzárási pánik-szerű, mindenesetre egyre jobban elhatalmasodik rajtam, csak tudnám mire fel. De legalább vagyok annyira jófej, hogy másokat nem vonok bele :)
Meg egyre jobban érzem, hogy nem fognak tudni közös nevezőre jutni a bennem megbúvó, tök más habitású kisördögök (központban és társasan/magányos farkasosan, stabil kapcsolat/utálom ha lekötve érzem magam, kutató/családanya, ezer fokon égni/elbújni a sarokba, gyökértelenül, kötöttség nélkül a világban/biztos, meleg otthonban)

Továbbra sem tudom milyen szakirányra szeretnék menni majd egyszer, ha a drága BScvel végzek. (megőrülök attól, hogy döntenem kell, mert dönteni valami mellett, számomra egyet jelent a másik teljes elvetésével, ezen a gondolkodáson érzem, változtatnom kell) De legújabb terveim közt szerepel az oktatás felsőbb szervezésében részt venni.

Találtam egy zugot, ami olyan, mint amilyet én szeretnék, étel-italtöltő hely, olvasózug ésatöbbi egyben.

A gitárommal is megváltozott a viszonyunk, néha a botfülem ellenére is be tudom hangolni, (kivéve mikor azt hiszem, hogy egymáshoz hangolás nélkül megy a dolog: csak simán hallásra a húrokat csupaszon... na ezután meg kell kérni valakit, hogy hozza rendbe). Sűrűbben is találkozunk :D.
Írtam egy kis rövid felvezető dallamot, már csak ritmust és akkordokat kéne kitalálni hozzá, meg alkoholmámorban írni egy jó szöveget, tehát az oroszlánrészén túl vagyok :p
Lehet meglepem a drágát új húrokkal. De az is, hogy megcsalom egy 60as évekbeli fémhúros, keskenyebb nyakú Axával, ha rendbe tudom hozni/hozatni. (ribanc)

Kezdem érezni mikor kell befogni a számat, no meg, hogy mi az amire semmi szükségem és hagyni kell vérbe, nem erőltetni. (ritkán)


Az idei év tanulsága (számomra), amiről eszembe jutott, írok kicsit (pedig úgy gondoltam, addig nem lesz új poszt míg a legutóbbi novellaötletemnek tisztességes formát nem adok):

Nem akarok már megváltani mindenkit, na jó senkit magamon kívűl,
(rájöttem az embereknek az nem jó és nem is akarják és nálam is csak egy hülye kényszer)
és nem is várok arra megváltsanak (nem jó az nekem, és nem is lehetséges). (azaz visszadugom a seggembe kobakom, csak kicsit más szempontból)

Az ideihez hasonlóan boldog, vagy még boldogabb (a megfelelő aláhúzandó)
új évet kívánok
(magamnak és annak az egykét olvasónak, akinek semmi jobb dolga és idetévedt :D)

Cigarettaromantika

Kapcsolatunk a kis fehér rudacskával érdekesen indult. Emlékszem az elsőre, Ecseri úti villamosmegálló környéke, talán a középsulis előkészítőre tartottam egy akkori kedves barátnőmmel, Mariannal. Ő már akkor is dohányzott, kértem egy szálat tőle, arra nem emlékszem milyen volt, de tudom, hogy miután elszívtam már kívántam a következőt...

A továbbiak epizódokban vannak meg:

• aranymalbi, ezt én vettem. Nem voltam még 18, paráztam teljesen... Kérdezte az eladó, rövidet, vagy hosszút? naná, hogy hosszút, pedig fogalmam se volt róla mit jelent... most már tudom... nem is szeressük a százascigit.

A táskámban nem mertem hordani, pár napig volt benne akkor is szanaszét tört, utána egy fiókba rejtettem. Dávid kérdezte, hogy az meg mit csinál nálam?

• Bogács - Brigi hozott otthonról egypár szálat, sunyiban kóstolgattuk a ház megett... Dóri barátném ekkor szívott először, vagy bele se szívott. Bár ez lehet korábban volt mint az arany.

• Szalagavató - egy másik Dóritól kértem egy szálat, narancspelmell, a villamos korlátján ülve szívtam... Akkor még ízlett, mots már nem szeretem.

• Az egyetem első éve alatt, a Dórival közösen vett sárga gauloise-ok...

• Orsival, az északi büfében szálanként vett cigaretták , kávékísérők, beszélgetésmotorok....

Buli, kocsma, ilyenek... zavart a füst, ha rágyújtottam kevésbé. Ha nem Dórival voltam leginkább mentolos multit vettem.

• TÓFK-os gólyabálon találkoztam egy csepeli gyerekkori barátnőmmel, dohányzott, valami vékonyat szívott, kérdezte, dohányzom-e? Nem, csak néha, végül rágyújtottunk. Persze Bogár azt az egy szálat is megérezte.

• Majd tavaly augusztusban jött a meló... Ebédszünet, utána kávé és cigaretta... Megkívántam néha, de úgy utáltam tarhálni... Vettem hát magamnak. Nem dobozosat, az nálam darabokra tört volna, ahogy magamat ismerem. Dohányt, majd besodrom :)

Nem tudom, honnan jött ez, a társaságban senki sem sodorta. Arra sem emlékszem tényleg ez volt-e az első zacskó dohányom... Fel kéne frissíteni a memóriám.

• Ülök a gödör füvén, zene, könyv, húzom ki a rollt - akkoriban praktikusnak gondoltam, meg hát a vékonyabb papír az ugye jobb, a cigi is akkora amekkorát akarok... Jön Péter, fene tudja mennyi késés után, meglátja mit csinálok: "Te sem szarral gurigázol..."

Hát nem...

• Jött a Kerekes, szabad dohányzás a folyosón, dohányos arcok. Lassan azon kaptam magam, hogy dohányzok. Nem koca-, zug-, aktív dohányos lettem, hanem masszív, megtűzdelve láncdohányos epizódokkal.

Néha gondolatban húzom a strigulákat, mit csináltam már cigivel a számban... Most meg nem jut eszembe 3-4 frappáns, hogy kábé ugyanennyi érdektelenebbel egy szép listát adjak... ehh

No meg a gasztronómiai csoportosítás, mi mellé, vagy után jó vagy sem. A kedvenc a reggeli fokhagymás piritós-presszó feketén-cigaretta kombó. Maradandóan rossz görögdinnye, limonádé vagy tofifí után.

Hivatalossá akkor vált a bagóügy, mikor elmondtam itthon. Külön-külön, Papival kezdve. Az el kell mondjak valamitre visszakérdezett: terhes vagy? Namegafene... Anyám dettó.

Itthon nem dohányzik senki, nem is örültek.. Volt, hogy anyámtól megkaptam, hogy: "azt hittem ember vált belőled, egyetemista vagy.. aztán nézzenek rád, tele vagy pirszingekkel, cigizel is"

Szar ez, nagyon. Tudom jól. Egyszer, még első év végén, mikor nem volt szó igazi dohányzásról, egy Zboray féle állattan előadáson a légzőrendszert vettük, és valahogy úgy megragadott, ahogy a tanár úr ellenjavalta az egészet, elhatároztam, hogy soha többet cigi... Hogy azután mégis miért? Nem tudom.

Másodév elején úgy terveztem lenyomom a két szigorlatot majd év végén, és egy évig passzívon leszek és elmegyek külföldre. Idegenben megszabadulni a démonaimtól, felejteni, érni, felnőni, élni. Úgy terveztem a vizsgaidőszakban kibagózom magam, és az egy év kihagyás után úgyse kívánom majd. De aztán jött a csodás téli vizsgaidőszak, és a terv füstbe ment, szó szerint is...

No a bejegzésből inkább nosztalgiázás lett, közben meg elfelejtettem azokat a fasza kis ötletecskéket amik az előző, jóéjtcigarettázásnak szánt füstölés alatt ötlöttek be. Sebaj. Ez marad így, én meg elmegyek és elszívom a mai utolsót. Tényleg

ADY ENDRE: SZERETNÉM, HOGYHA SZERETNÉNEK

Sem utódja, sem boldog õse,
Sem rokona, sem ismerõse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.

Gyűlölök mindent és mindenkit

A sor végtelen.

Gyűlöltelek mert nem szerettél,

gyűlöllek most, mert lehet, hogy mégis.
 
Valójában magamat gyűlölöm, mert gyűlölök mindent.

Nem szeretek vizsgaidőszakban aludni. Persze ez nem úgy értendő, hogy nem is teszem. Úgy egyébként, oda vagyok érte, legjobban az álmokért.

De ilyenkor más...

Vizsga előtti napon, kapkodok, jó esetben nem adtam fel, és eljutottam odáig, hogy az este közeledtével átlátom mit kell még pótolnom és még jobb esetben ezt is teszem. Ilyenkor az alvás nullától öt óráig terjedő álom- és tudattalan létezés. Ébredéskor pedig jön az, amiért legjobban utálom ezt az egészet:

A tiszta lap... Akármilyen lelkesedéssel tanultam előző este, reggelre semmi sem marad belőle. Zuhany, mert az elmaradt, néha hosszasan, mert a jó meleg víz az ami egyedül összetart a rövid éjszaka után. Étvágy van, vagy nincs, de legtöbbször ez utóbbi. Marad a rosszéletű egyetemista elemózsiája: a kávé - ilyenkor cukorral, mert azért valami energia kell - és a cigaretta.

Ha nem vizsga előtti nap van, akkor egész nap azon húzom fel magam, hogy mért nem csináltam semmit. Van, hogy tervezgetem, hogy na akkor most ezt és ezt megcsináljuk ma, persze mindezt naívan.. Emberfeletti célt tűzök ki magam elé, talán jobban menne, ha bennem lenne az utolsó napi hajtás. Közben a szobában mintha bomba robbant volna, ez sem sokat segít a hangulatomon.

A nagy tervezgetésben elálmosodom, megejtek egy kis délelőtti/ebéd utáni/koradélutáni/késődélutáni/koraesti szundikálást. Ébresztőóra beállít, egy-másfél óra.... Lefekszem, az álom elszáll, a fáradtság megmarad, jön a szenvedés, a mindenféle altató technika:

számolás, szép emlékek, egy kis gyenge önhipnózis... Ránézek az órára, affene negyven perc úgy röppent el mint a fene, pedig kellett hogy valamit aludjak, csak nem vettem észre.... Igen a másik kedvencem, mikor arra ébredek, hogy ébren vagyok, hülyén hangzik, de máshogy nem tudom megfogalmazni.

Végül minimum két óra elteltével, tényleges alvásérzet után, vagy unalomból felkelek, és nekiállok megint pöcsködni. Időtől függően kimegyek a kertbe rágyújtani, iszok egy kávét, vagy eszek, vagy csak döglök a napon... Persze mindezt megelőzi legalább 10 perc ímélcsekkolás, msnnézegetés, internetezgetés....

És az álmok... Ritkán vannak a kellemes, kalandos, izgalmas fajtából. Zaklatottak, töredékesek, félálombeli balsejtelmű jóslatszerű sorozatképek. Vagy éppenséggel nincsenek, lefekszel, felkelsz, mintha közben nem lett volna semmi.


Nincs bajom a korán keléssel, de úgy, hogy legyen célja, ha csörög az óra lenyomom és felkelek, máskor, ilyenkor nem...
Mostanában azzal áltatom magam, hogy kell a minimum 7 óra alvás, tehát 8-9 előttre nem állítom az órát, de mégsem kelek fel rendesen, igaz, csak maximum fél órával állítom tovább az órát, ami pont elrontja a kedvem.


És egy ilyen nap nem szül mást mint elkeseredettséget, lelkiismeretfurdalást, miértelmevanmindennek?

A kézzel fogható termékek sem túl boldogítóak:

ha lehet még nagyobb rendetlenség, 7-8 ivásra alkalmatos ipari termék szétszórva, némelyikben kávét vagy teát jelző különféle méretű kiskanál, és egy csinos kupac csikk, persze mióta olyan lusta lettem, hogy egy kis tálkát kineveztem hamusmamusnak.







Mit érdemel az a bűnös, ami nem tesz meg minden tőle telhetőt?

Van úgy hogy vörös a hold

Épp kimentem a kertbe kezemben egy kis pohárka 2002-es tokaji sárgamuskotállyal és az aznapra utolsónak szánt cigarettával, mikor megláttam Alsónémedi felé, egy, a fák közt megbúvó vörös foltot és hát nagyon felvidultam...
Hajnali fél három fele, mikor már az utolsó diát is kivégeztem és már kezdtem kékes foltokat látni a papíron úgy döntöttem itt az ideje befejezni, de úgy döntöttem még kimegyek egy utolsó cigire, mert kivételesen szeretném mégegyszer átfutni az aznapi (hehe) jegyzeteimet. Mivel eléggé készen voltam már, egy kis mászkálás mindenképp kellett, ha nem teszem, háááát, akkor valószínűleg székről lefordulás és ágybabezuhanás jött volna.
És hogy miért a bor.... Az első esti teámat csináltam, megszokott módon tejjel, mikor megláttam a drágát a hűtőajtóban, és a következő tea után végképp úgy döntöttem iszom egy pohárkával, nem vagyok oda az édes borokért, de ez egész kellemes voltam.
Leültem kijegyzetelni a bevbiokém maradékát, 2-re terveztem kivégezni, de hát mint mindig becsúszott egy kis csúszás, és elértünk a poszt elejére, oda hogy állok és nézem a holdat.
Nézegettem még egy ideig azután rágyújtottam és nekiálltam a mostanában megszokott feszültségoldó, testmozgató és nagy elhatározásokat szülő fel s alá sétálgatásomnak a kocsifeljárón. Tényleg nagyon jó, egészen fel tud dobni...és mindig nekiállok a nagy gondolatok szövögetésének, néha megugatnak a kutyák, kijön a macska a bokorból, vagy rámcsiripel pár madár - na ez igen érdekes, szerencsétleneket valószínűleg felébresztem és félálomban elnyomnak egy "anyádkínát" és csiripolnak egy szétcsúszott-sejtelmeset....
Máskor meg azzal szórakozom, hogy megnézem mi minden szállt a falra (terepgyakorlat óta kissé megszállott lettem, és rájöttem hogy az ajtó feletti kis lámpa egészen jól működik fénycsapdaként - a legjobb az volt mikor egy fémes medvelepkének tűnő tárgy rezegtette a szárnyát, mintha repült volna de egy helyben állt és közben az oscilláló szárnyakból csak egy halvány szellemszerű, remegő lepkét lehetett látni, az egész egészen álomszerű volt...

és most meghallgatom a címben idézett számot, be is linkelem :) majd el, aludni...
http://www.youtube.com/watch?v=JJm-OOwbeTk