Mintha valami nagyon rosszul működne a világban... Félünk a boldogságtól (persze legtöbbször a csalódástól), nem tudjuk hogy kéne megélni, nehezen beszélünk róla, bár a beszélgetésekben  is mintha egymásra licitálnánk, ki a boldogtalanabb. Megindokoljuk miért nem lehetünk mi boldogok, de hát kérem, ha tudjuk, miért nem lépünk ki azokból amik akadályoznak?
Mert az biztonságos, mert azt kell, mert lehet, hogy most nem vagyok boldog, de majd az leszek... persze
Egyébként hülyének nézzük azt aki ül és mosolyog magában. Aki boldog, vagy legalábbis annak látszik, arra irigykedünk.

Boldognak lenni lehet hogy tényleg nehéz, őszintének kell hozzá lenni elsősorban, magunkhoz és másokhoz.

Az életem egy kibaszott kabaré.
Máskor meg töketlen félnótások megváltásával foglalatoskodom Teréz anya módjára.
Tökéletességre törekszem - minnél szebb várat kell építenem a szarból, majd jó vastagon leöntöm cukormázzal (borsossal, a hitelesség kedvéért), mert NEM láthatsz be a felszín alá.
Egocentrikus barom vagyok, közönséget keresek a vergődésemhez, de mikor fontos lenne, elveszik az ÉN - nincsenek céljaim, nincs akaratom, nincs SEMMI.

Lehet többé nem leszek megnyugtató, nem fogok szózatokat zengeni a sztoikus belenyugvásról, nem játszom a szentet, a kurva okosat. Nem magyarázom el, azt amire szükséged sincs, találd meg magad.

Kövessünk el hibákat, de bazdmeg akkor legalább teljes szívből, ne lötyögésből, meg jobbhíján.

Füyülök baszd meg és hazudok, mert egy szar szemét szar alak vagyok.

Bon apetit!

Sok minden befolyásolja, azt, hogy mit látunk meg a minket körülvevő világból, már pusztán csak az észlelést, nem csak azt, hogy utána tulajdonítunk-e neki jelentőséget.

Persze a nagy részét összeköthetjük a személyiségünkkel és az azt kialakító, formáló összes tényezővel.
Vannak olyanok, amik pillanatnyiak, például az imént feljöttem a szobámba, és inni akartam egy kis vizet, tudtam (legalábbis úgy emlékeztem), hogy az asztalomon vagy mellete a földön hagytam az üveget. Párszor végigpásztáztam az említett területet, valamint az ágyat, mint esetleges helyet. Nem lett meg sehol, így felkaptam egy bögrét és megtöltöttem a csapnál.
Visszajőve a szobába, az első amit megláttam: a korábban keresett üveg. Pár perccel azelőtt ugyanúgy jöttem be a szobába, de az "előítéletem" következtében úgy siklott át a tekinktetem az asztal melletti, kissé magasabb szekrényen levő üvegen, mintha levegőből lenne...

Szokásos esti program, cigi, zene, kornyikálás, sétálgatás és az csillagos ég nézegetése.
Az égbolt néha érdekes dolgokat tartogat (hű, beletelt pár másodpercbe, míg ez a szokásos szókapcsolat a helyes formában eszembe jutott - mi van velem?)

Láttam már érdekes színű csillagokat, narancsost, lilásat.
Az egyik legszebb a Hold által, a páraudvarára vetett szivárvány volt.

De most meglepődtem, habár tudom, hogy az égi dolgok helye nem fix.
Most, mintha egy vízszintes tengely mentén 90 fokkal, valamint a függőleges mentén is némileg elforgatták volna a dolgokat, pikk-pakk, napokon belül.
Az még oké, hogy Hold olyan helyen volt, ahol ilyentájt még nem láttam - ez majd mindennapos.
De, hogy az Esthajnal csillag is elmászott a helyéről?

Fura.

Majd holnap...

...itt buknak meg a dolgok, bár lehet, nem véletlenül.
Ha tényleg akarnám, akkor csinálnám.

De nem.. Most nem jó irányból fúj a szél,  most inkább rágyújtok és merítek egy kis erőt, áh, most túl fáradt vagyok, inkább alszom egyet...

Igen, az alvás tökéletes menekvés, amint túl nagy lesz a stressz, azon kapom magam, hogy a kiadós éjszakai alvás mellett még napi két, minimum másfél órás szundit iktatok be. Csak eldőlök, bekucorodok, új szokás szerint egy párnát ölelve a paplan alá, szerencsére nem kell erőlködnöm, hogy tudjak aludni és máris meg van oldva a probléma. Nem kell agyalni, nem piszkál senki. Az álmaimban meg elég jól szórakozok.

Tsodálatos...