Kell a napi rutin, anélkül apró darabokra hullik az életem. Folyamatosan kedvtelésből élni nem jó, azt hiszem ezért is nem emlékszem soha semmire. Nincsenek viszonyítási pontok, még ha csak egy-egy nap katyvazos, legalább tudom, hogy melyik két nap közé esik, de így, hogy mind az, fogalmam sincs soha semmiről.
Rutin nélkül nincs mihez képesti változatosság sem.

Ma felkeltem fél 8kor, kávé, reggeli, de annyira nem volt semmihez kedvem, hogy inkább visszafeküdtem egy órára rá aludni. Az antibiotikumomat találomra szedtem be, lehet többet vagy kevesebbet mint kellett volna.

Kell a rend is, hasonló okok miatt. A kinti káosz bentre vetül. Elcseszi a hangulatot is. Amíg nincs rend, (merthogy nálam most kegyetlen disznóól van, egyedül az ágyamban lehet huzamosabb ideig kényelmesen tartózkodni) addig nem lehet semmit tervezni, addig a napjaim arról szólnak, hogy próbálom rávenni magam a pakolásra, de folyton elmenekülök előle, cigibe, olvasgatásba, alvásba, ja meg az internbere. Meg persze minden megoldandóra, elintézendőre az a válasz, hogy most a pakolás a legfontosabb.

Fene egye meg.

Rohadtéletbemár

Ez az egész faszkodás a Te hibád, gerjeszted az ilyen "kapcsolatokat" magad körül. Persze igazából az én hibám, mert beengedtelek, még talán figylmeztettél is. És most már kurvára nem tudlak kirakni. Emlékszem a napra, amikor először igazán megbántam azt a régi estét, mikor rájöttem kiért hagytam ott valamit és valakit.
A józan ész Őt választotta volna, csak az a kis szerencsétlen krumpli a mellkasomban Téged akart.

Azóta belaktad a helyed, teljesen. Más nem fér be. Pedig találkoztam olyanokkal, akiket szívesen elszállásolnék. A szemem látja őket, az agyam is, de a szívem előtt láthatatlanok. Kurvára elázott a begyújtós, nem mintha szikra lenne. Nem lesz így tűz.

Te ebből nem látsz semmit, nem mintha láttatni engedném. Nem mondom.
"Csönded vagyok".

Nem is mondhatom, hogy menj el, már rég nem vagy itt valójában.
Pedig sírva ordítanám: Takarodj!

Sajnos ezt nekem kell megoldani. Sajnos, faszt sajnos. Ez a normális, ezért is utálom mikor megpróbálom másokra rakni a terhet.
Egyébként is hülye és mazochista vagyok. Próbálom elfojtani, de valamit rosszul csinálok, mert minden inkább érzést elnyomok. Félek, gyengévé tesznek. Szép lassan olyan kemény leszk mint egy egyhetes kutyaszar. Jól megcsináltam.

Össze kéne szednem mindent, ami ittmarad tőled, be egy kartondobozba és jól elégetni. Közben remegő kézzel rágyújtani, dühös szippantásokkal elnyomni a feltörő szomorúságot, és az utolsó miattad ejtett könnycseppel elnyomni azt a cigarettát.

Á dieu!

Apró

Szegényes érzelmi repertoárom bővítéséhez keresek megfelelő alanyokat.

Tej

Igazából a boltokban kapható tégladobozos pancsról azóta nincsenek igazán naív elképzeléseim, mióta általánosban/gimiben felfedeztem, hogy a ropogós sóspálcika 100gja több fehérjét tartamaz a tejnél. (ha jól emlékszem kétszer annyit, 4g-ot)

De úgy gondoltam, hogy hát biztos csak túl van higítva, és kevés a valódi tej benne, de azért van..

Frászt... Ma megtudtam hogyan készül:
A tejszín, tejföl és egyebek alatt fegyűlő sárgás, átlátszó lötty a tejsavó (ezen a linken mondjuk, épp a savó mellett állnak ki). Ezt színezékekkel egészítik ki, majd disznózsírt hozzáadva érik el a dobozon is feltűntetett zsírszázalékot (3,6% stb..).

Hát ezek után azt hiszem nem leszek finnyás a friss házitej tőgy illetve istálló ízére....

Tudod mit Medve? Baszd meg a fűnyíródat...

Asszem ez a mondat versenybeszállhat a leendő sírfeliratom címért a:

- Na ugye hogy igazam volt? (hipochondria)

- Kétféle vélemény létezik: az enyém és a helytelen.

szösszenetekkel

Túl sötéten látom a dolgokat. 

Le kell operánom ezt a fekete hályogot a szememről.

Keringek, mint gólyafos a levegőben. Nekikezdenék valaminek, de mire oda jutok elfelejtem.

Egyébként meg olyan, mintha valami készülődne, nem tudom még mi, de várok a végkifejletre. (ezt lehet Te ültetted belém, rám ragasztva a parád)

Két napja már gyűlnek a felhők száraz vihartalálkozóra. Nem tetszik ez nekem. Az előbb esőszagot éreztem odakint, pedig biztos nem esett.

Kimondatlan dolgok, kétségek, feltételezések repkednek körülöttem.

Uff.

Sziahogyvagy?

Na, egy rohadt, bevett beszélgetési formula amit sose fogok megérteni. Ez nem a "How are you?" magyar megfelelője! Értségek már meg. Tudom én vagyok a hülye, csak úgy. igazán ritkán kérdezek ilyet.

Egyébként is faszom az udvariaskodásba. Udvarias kézfogás, előzékeny helykínálás, üres műmosoly, nulla információ tartalmú bájcsevej (ez a szó ly-al jobban fest), kellemetlen csend, tapintatos visszavonulás.

De úgy látszik ennyire mocsokállat népség vagyunk, aki ráadásul még szerencsétlen is. Tudom, a csürhe összefogására szabályok kellenek, sémák amik közül választani könnyű, de legalább tudjuk (?), hogy kell használni, hiszen ha körbenézünk bárhol láthatjuk.
De engem ez kurvára fáraszt.
Csak a gáz az, hogy én vagyok kisebbségben.
Viszont magamnak én vagyok a minden.
Szóval kedves külvilág nézz csak ide: 

Ajtók

Bizonyos szobák ajtaját be kell csukni miután kimész. 

És nem árthat elköszönni sem.

Mert aki bent van, lehet túl gyenge. 

Csak ül az egyre hűlő szobában, a kandallóba nem gyújt be, de másnak sem hagyja.  

Vár, maga sem tudja mire.

Aztán egyszercsak elunja a várakozást és elkezdi befalazni azt a biozonyos ajtót.

Bár jobban belegondolva, én se igyekszem becsukni az ajtókat. Néha megjelenek és melegedek egyet.

Elégedetlen vagyok magammal. Mások sokkal tehetségesebbek, érdekesebbek, szebbek és jobbak.

Azt hiszem ez az érzés szokott elindítani a soft-önpusztítás felé vezető lejtőn.

Ilyenkor szoktam befesteni vagy levágatni, illetve az utóbbi időben leborotválni a hajam. Az esték a "na akkor basszunk be" felkiáltással kezdődnek. Ilyenkor kavarok mindenféle idiótával - hátha feljebb megy az önbecsülésem. Csődtömeggé válok, s mások társaságát keresve még az ő kedvüket és eltolom. Be nem áll a szám, vagy némán hallgatok - nem is tudom melyik a rosszabb (no meg kérdés, hogy kinek).

Alkotni sokkal nehezebb, energia és kitartás kell hozzá, pedig ez az útelágazás másik fele. De most ezen fogok elindulni. Legalább most nyár van, ez a csodálatos napfény és meleg, általában már félig kiránt a szarból. Játszunk Teremtőst, egyedül, de így se rossz.

Vízpart. Lassú, simogató hullámok, a víz mosolyog rád. Hallod a felszíni víz csalogató locsogását. Leveszed a cipőd, ledobod az inged, forró homokban lépkedsz. Óvatosan belelógatod a nagylábujjad hegyét a vízbe, langyos, nincs mitől félni. Belegázolsz, sétálsz, csak lassan mélyül. Csapkodod a vizet, pocsolsz.

Hirtelen megváltozik valami, a víz nem tűnik mélynek mégis haragos kék, morajló, éles sziklapermek tűnnek fel, amik eddig nem látszottak. Már vacogsz, lilul a szád is.

Valamit megéreztél abból ami a felszín alatt zajlik. Nem sejted, hogy az, ami megrémített, semmi ahhoz képest, ami a mélyben leselkedik rád: torz, vérszomjas, sose látott lények, időnként fortyogva feltörő hőforrások, s ki tudja még mi.

Úszol még a sziklák felé, remélve, hogy az egyikre kimászol, melegedsz kicsit a napon, majd mész tovább. Egyre jobban fázol, a lábad is begörcsöl. Feladod, elindulsz visszafelé.

A parthoz közeledve, megint minden egyre barátságosabb. Szíved már nem kalapál. A lábad is lassan leér. A félelmet feledteti a színes kavalkád: itt napfürdőzik egy szál tangában, az összes műanyag játék....

Közhelyparádé

Leszáll a harmat. A Homunkulusz Kiskakas fémes tollain apró vízcseppek ülnek ki, s gördülnek tova. Az éjszakától sápadt taréjáról egy gyöngyöcske lassan csusszan lefelé, de útja a csőr felé megreked, belebuggyan a csukott szem zugába. Brrr... Kegyetlen ébresztő. A kiskakas csak pislog, a külvilág csigatempóval vánszorog a tudata felé. Feje le-le bukik.

Elhaló nyöszörgést hallat, majd valamiféle szánalamas nyekergést. Csodásan indul a nap. A Tyúkok  csak rötyögnek körülötte.

De hát mégiscsak ő a baromfiudvar feje, összeszedi magát, néhány torok köszürülés, majd felhangzik a védjegye: kukkorrrikkkúúúú. Válaszul a szomszéd udvar fitteb Alfahímjének kellemes baritonjára.

A kötelező körök lefutása után peckesen indul a Gyrusok szemétdobjára kapirgálni. Szegényes nap, csak nyálkás Közhely Férgek henteregnek szerteszét. Tápértékük nem esik messze a nullától, de legalább vadászatuk nem jár különösebb nehézséggel. Lusta férgek ezek, szerteszét hevernek, s csak az nem kapja el őket, aki nem akarja. Sőt, elég elfeküdni tátott szájjal, s a kis dögök bepottyannak, rágni se kell, csak nyelni.

Szegényes betevő, sehol egy Magvas Gondolat, nem mintha a kakas jelen állapotában képes lenne a Tekervények mélyebb rétegeihez leásni.

Minek is? Míg kapirgál az egyáltalán nem biztos reggeli után, a vetélytársak felkapkodják a férgeket, s még ha neki nem is ízlik, enni azért kéne.

Úgy látszik ez a nap virgonckodás helyett csak vegetálást tartogat.

Bűneinket felismerve, majd azokkal szembenézve, önmarcangolva áhíthatjuk a

feloldozást, miközben a bűntudat felemészt.

(hárítás és egyéb védekezési mechanizmusok is ismertek) 

A bűntudat elszigetel attól aki ellen vétettünk, míg mélységes űr, vagy vaga

elhallgatásokkal teli őszintétlen, frusztrált kapcsolat alakul ki.

(hasonló a mi lenne ha helyzethez) 

A feloldozásért tenni kell, és lehet elég, ha kibökjük azt, ami  nyomaszt.

Évtizedes gyötrődés, és a következtében felhalmozódott szarságok - mint holmi bedugult orrban a takony, a Nagy Zsebkendő eljövetelével - válhatnak semmissé:

lélegzetünk könnyűvé válik, a világ ismét ízess-illatossá válik.

Nagy hatással akartál lenni az emberekre, nesze neked, megkaptad.

Most akkor élj vele.