Nem szeretek vizsgaidőszakban aludni. Persze ez nem úgy értendő, hogy nem is teszem. Úgy egyébként, oda vagyok érte, legjobban az álmokért.
De ilyenkor más...
Vizsga előtti napon, kapkodok, jó esetben nem adtam fel, és eljutottam odáig, hogy az este közeledtével átlátom mit kell még pótolnom és még jobb esetben ezt is teszem. Ilyenkor az alvás nullától öt óráig terjedő álom- és tudattalan létezés. Ébredéskor pedig jön az, amiért legjobban utálom ezt az egészet:
A tiszta lap... Akármilyen lelkesedéssel tanultam előző este, reggelre semmi sem marad belőle. Zuhany, mert az elmaradt, néha hosszasan, mert a jó meleg víz az ami egyedül összetart a rövid éjszaka után. Étvágy van, vagy nincs, de legtöbbször ez utóbbi. Marad a rosszéletű egyetemista elemózsiája: a kávé - ilyenkor cukorral, mert azért valami energia kell - és a cigaretta.
Ha nem vizsga előtti nap van, akkor egész nap azon húzom fel magam, hogy mért nem csináltam semmit. Van, hogy tervezgetem, hogy na akkor most ezt és ezt megcsináljuk ma, persze mindezt naívan.. Emberfeletti célt tűzök ki magam elé, talán jobban menne, ha bennem lenne az utolsó napi hajtás. Közben a szobában mintha bomba robbant volna, ez sem sokat segít a hangulatomon.
A nagy tervezgetésben elálmosodom, megejtek egy kis délelőtti/ebéd utáni/koradélutáni/késődélutáni/koraesti szundikálást. Ébresztőóra beállít, egy-másfél óra.... Lefekszem, az álom elszáll, a fáradtság megmarad, jön a szenvedés, a mindenféle altató technika:
számolás, szép emlékek, egy kis gyenge önhipnózis... Ránézek az órára, affene negyven perc úgy röppent el mint a fene, pedig kellett hogy valamit aludjak, csak nem vettem észre.... Igen a másik kedvencem, mikor arra ébredek, hogy ébren vagyok, hülyén hangzik, de máshogy nem tudom megfogalmazni.
Végül minimum két óra elteltével, tényleges alvásérzet után, vagy unalomból felkelek, és nekiállok megint pöcsködni. Időtől függően kimegyek a kertbe rágyújtani, iszok egy kávét, vagy eszek, vagy csak döglök a napon... Persze mindezt megelőzi legalább 10 perc ímélcsekkolás, msnnézegetés, internetezgetés....
És az álmok... Ritkán vannak a kellemes, kalandos, izgalmas fajtából. Zaklatottak, töredékesek, félálombeli balsejtelmű jóslatszerű sorozatképek. Vagy éppenséggel nincsenek, lefekszel, felkelsz, mintha közben nem lett volna semmi.
Nincs bajom a korán keléssel, de úgy, hogy legyen célja, ha csörög az óra lenyomom és felkelek, máskor, ilyenkor nem...
Mostanában azzal áltatom magam, hogy kell a minimum 7 óra alvás, tehát 8-9 előttre nem állítom az órát, de mégsem kelek fel rendesen, igaz, csak maximum fél órával állítom tovább az órát, ami pont elrontja a kedvem.
És egy ilyen nap nem szül mást mint elkeseredettséget, lelkiismeretfurdalást, miértelmevanmindennek?
A kézzel fogható termékek sem túl boldogítóak:
ha lehet még nagyobb rendetlenség, 7-8 ivásra alkalmatos ipari termék szétszórva, némelyikben kávét vagy teát jelző különféle méretű kiskanál, és egy csinos kupac csikk, persze mióta olyan lusta lettem, hogy egy kis tálkát kineveztem hamusmamusnak.
Mit érdemel az a bűnös, ami nem tesz meg minden tőle telhetőt?
De ilyenkor más...
Vizsga előtti napon, kapkodok, jó esetben nem adtam fel, és eljutottam odáig, hogy az este közeledtével átlátom mit kell még pótolnom és még jobb esetben ezt is teszem. Ilyenkor az alvás nullától öt óráig terjedő álom- és tudattalan létezés. Ébredéskor pedig jön az, amiért legjobban utálom ezt az egészet:
A tiszta lap... Akármilyen lelkesedéssel tanultam előző este, reggelre semmi sem marad belőle. Zuhany, mert az elmaradt, néha hosszasan, mert a jó meleg víz az ami egyedül összetart a rövid éjszaka után. Étvágy van, vagy nincs, de legtöbbször ez utóbbi. Marad a rosszéletű egyetemista elemózsiája: a kávé - ilyenkor cukorral, mert azért valami energia kell - és a cigaretta.
Ha nem vizsga előtti nap van, akkor egész nap azon húzom fel magam, hogy mért nem csináltam semmit. Van, hogy tervezgetem, hogy na akkor most ezt és ezt megcsináljuk ma, persze mindezt naívan.. Emberfeletti célt tűzök ki magam elé, talán jobban menne, ha bennem lenne az utolsó napi hajtás. Közben a szobában mintha bomba robbant volna, ez sem sokat segít a hangulatomon.
A nagy tervezgetésben elálmosodom, megejtek egy kis délelőtti/ebéd utáni/koradélutáni/késődélutáni/koraesti szundikálást. Ébresztőóra beállít, egy-másfél óra.... Lefekszem, az álom elszáll, a fáradtság megmarad, jön a szenvedés, a mindenféle altató technika:
számolás, szép emlékek, egy kis gyenge önhipnózis... Ránézek az órára, affene negyven perc úgy röppent el mint a fene, pedig kellett hogy valamit aludjak, csak nem vettem észre.... Igen a másik kedvencem, mikor arra ébredek, hogy ébren vagyok, hülyén hangzik, de máshogy nem tudom megfogalmazni.
Végül minimum két óra elteltével, tényleges alvásérzet után, vagy unalomból felkelek, és nekiállok megint pöcsködni. Időtől függően kimegyek a kertbe rágyújtani, iszok egy kávét, vagy eszek, vagy csak döglök a napon... Persze mindezt megelőzi legalább 10 perc ímélcsekkolás, msnnézegetés, internetezgetés....
És az álmok... Ritkán vannak a kellemes, kalandos, izgalmas fajtából. Zaklatottak, töredékesek, félálombeli balsejtelmű jóslatszerű sorozatképek. Vagy éppenséggel nincsenek, lefekszel, felkelsz, mintha közben nem lett volna semmi.
Nincs bajom a korán keléssel, de úgy, hogy legyen célja, ha csörög az óra lenyomom és felkelek, máskor, ilyenkor nem...
Mostanában azzal áltatom magam, hogy kell a minimum 7 óra alvás, tehát 8-9 előttre nem állítom az órát, de mégsem kelek fel rendesen, igaz, csak maximum fél órával állítom tovább az órát, ami pont elrontja a kedvem.
És egy ilyen nap nem szül mást mint elkeseredettséget, lelkiismeretfurdalást, miértelmevanmindennek?
A kézzel fogható termékek sem túl boldogítóak:
ha lehet még nagyobb rendetlenség, 7-8 ivásra alkalmatos ipari termék szétszórva, némelyikben kávét vagy teát jelző különféle méretű kiskanál, és egy csinos kupac csikk, persze mióta olyan lusta lettem, hogy egy kis tálkát kineveztem hamusmamusnak.
Mit érdemel az a bűnös, ami nem tesz meg minden tőle telhetőt?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése