Örülnék ha az érzelmeim nem afféle zsákbamacskaként, változó méretű csomagokban érkeznének. Pláne, hogy titkosan időzítettek, s hirtelen kibomolva ragadnak magukkal.

Mint a sivatagi eső, mely hirtelen virulást okozva, a gyors a gyors hervadást már meg sem várva, leszívódik a mélybe. A felszínen a virágok képére még csak-csak emlékező, de az illatot és tapintást már elfeledő kőtömböket hagyva.
 
Az ég ismét kiderül, s én egyedül maradok ezekkel a kövekkel, méricskélhetem őket, elmélkedhetek, de a virágok nyílása alatt én valójában házon kívűl voltam.