A mackónak különben volt egy érdekes tulajdonsága. A szép időben magába szívott meleget a hidegben visszaadta. Sokat ölelgették, de azután megfeledkeztek róla. Mikor megint kézbevették csak úgy sugárzott.
Mikor már sokadjára tűntek el hirtelen az ölelő karok, rájött, hogy az ő különlegessége, nem is olyan különleges, minden újdonság teljesen kitörli az emlékét.
Tudta, hogy mostantól ez így lesz az idők végeztéig. Míg ő csak egyre kopottabb és gyűröttebb lesz.
Elfáradt.
Bebújt a radiátor rácsai közé, és elszundított.
Álmodik....
"(3. dal: Mackó Kóma)
Fecsegéssel töltöttem meg kispárnádat,
Sej elaludtál rajta,
Egyenletes szuszogásod nagyon tetszett,
Pont az a mackós fajta!
Én azt hiszem, hogy tavaszig
Már fel sem húzom a vekkert,
Csak valahogy márciusban vagyok hajlandó,
Megnézni a reggelt.
Téli álom nem hülyeség,
Ki próbálnám egyszer,
Persze, csak ha nem kómának hívják,
Mer’ akkor (AZ) nem kell."
(Ruttkai Bori és a Specko Jedno)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése